…Köszönöm…

Tudom,  kicsit megkésve írok, pedig nagyon igyekeztem. (Igazából nehéz is most miről írni, hiszen sajnos nem sok időm jut még a kicsikéimre.)
Visszamenőleg olvastam, hogy “Apa” megírta, hogy bővült a kiccsalád…Az ezzel kapcsolatos gratulációkat köszönöm szépen, jól esett nagyon!

Szuzikámról is írok pár sort-igaz, olyan komolyabb közös élményünk mostanában nem igen van.
Szuzi kezdettől kicsit nehezebben viseli a kicsi jelenlétét, olyan értelemben, hogy kissé féltékeny. Folyton magára akarja vonni a figyelmem, hízeleg, és olyan szemekkel néz rám, mint még soha.
Igyekszem éreztetni vele, hogy imádom, csak remélni tudom, hogy annak ellenére, hogy most nem vagyok vele napi több órát, még ezt érzi…És remélem nem lesz dacos, és úm. meg tudja majd bocsátani ezt az “elhanyagolós” időszakot.

Szuzit egyébként nem kell félteni:
feltalálja magát, igazi kis kópé…úgy van vele, ha nem játszunk vele, majd játszik a szomszéd kutyákkal. Kiásta a kerítést és minden nap átmegy a szomszédba, onnantól számára “The life is a game”!!!
Akárhányszor betömtük a hézagot, a kis Szuzi mindig újabb és újabb résznél próbálkozik. Lassan már egy egész sor lövészárkot fog kialakítani.
A múltkor kiszöktek Bellámmal. Apa és anya nekiálltak keresni őket, már a fél várost bejárták, de sehol nem találták őket. El lehet képzelni milyen idegesek és feszültek voltak. Állítom jó pár évet dobott rajtuk az a néhány óra míg odavoltak.
Ezidő alatt itthon voltam, és nem tudom miért, de gondoltam kinézek, remélve, hogy majd az ajtóban ugrálnak, követelve a vacsorát.
Nem így lett!
Ami történt, az számomra sokkal viccesebb:
kinyitottam az ajtót,…kutya sehol!
Füttyentettem 2-3-at, és “nini, itt egy Szuzi”!
Boldogan, önfeledten csóválta a farkát, ugrándozott (persze nem csak úgy a semmibe, hanem miért is ne…rám), és mint aki jól végezte dolgát, és mintha mi sem történt volna hívott játékra.
Na ekkor már minden világos volt!
Füttyentettem még 2-3-at, míg meg nem hallottam Bellám kétségbeesett hangját a túlpartról (a szomszédból).
A drágám sajnos nem olyan fitt és karcsú, mint Szuzi, így ő az előbb említett kiásott résen fennakadt. Pontosabban a kerítés és a föld közötti hézag átmérője x centivel kisebb volt, mint Bella és a föld közötti rész. Bellusom ráadásul nagyobbacska bundával is rendelkezik, mint Szuzus, így nem esett nehezére felakadni a drótkerítésen.
De akkor hogy ment át??? Én csak arra gondolok, hogy a játék utáni vágy erőt adott neki, hogy behúzza telt idomait és lélegzetvisszafojtva átkúszott a szomszéd srácokhoz (kutyák srácok). Mert teszem hozzá, a szomszédba kanok vannak, egyik jóképűbb, mint a másik, és a mi két kis csalfa csajunknak (nevén nevezett Bellának és Szuzinak) jobb dolga sem akadt, mint odaát hancúr-mancit játszani. (Még szerencse, hogy nincs már mit a “tejbe aprítani”… így ezzel is kevesebbet fájhatott a fejünk)
Apáék nem sokkal a nagy felfedezésem után (miszerint a kutyák nem elszöktek, csak átszöktek) hazaértek. Mindenki ideges, a kutyák nincsenek sehol. Mondtam nekik, hogy nem kell aggódni meg vannak a kutyák, csak Bellust át kell csempészni, de minimum kiásni, mert a marja még csak-csak, de a popsija annál kevésbé fér át a kerítés alatt.
Nem tudom apa hogy csinálta, de kis idő múlva Bella már hazai pályán riszálta a valagát, és Szuzival együtt, megint mintha mi sem történt volna, tették tovább mindennapi dolgukat, egyszóval mentek lustálkodni. (igaz, nem tértem ki rá külön, de nem kell megijedni, nem kaptak semmilyen büntit…még a vacsorájukat sem ettük meg előlük)
Lényegében nem volt jogtalan az aggódás, hiszen ennyi erővel akár el is szökhettek volna (amit Bella régebben nem is egyszer megtett-gondolta már ha van négy lába használja is…), vagy akár be is foghatták volna őket (ami régen egy németjuhászunkkal meg is esett-szerencsére aztán hazaszökött).
De Bellán is tapasztaltam, meg általában a kutyákra igaz, ha jó helyük van és szeretik őket, akkor mindig hazatérnek. Legalábbis igyekeznek…Olyan is volt már, hogy egy kutyánk anno eltévedt, rossz “szag” után ment, de ez már másik téma.
Szóval a lényeg, hogy meglettek…és azóta is megvannak…Igaz az udvar körül a kerítésnél szép sormintaként sorakoznak a téglák, cserepek, stb. de lényeg, hogy megvannak!
Ezt a beszámolómat röviden úgy fejezhetném ki, hogy:
Eltüntek, de aztán meglettek!

A kis Leventét apránként már kezdem megismertetni velük, bár arra azért nagyon ügyelek, hogy fizikai kapcsolatba ne kerüljenek egymással. Kerítésen kívülről már a kis kezét meg is szagoltattam velük. Egyik jobban be volt zsongva, mint a másik!
Bella is és Szuzi is egymást taposva dugdosták ki a fejüket a kicsihez legközelebb eső kerítésrácson (na hogy ezt hogy kell magyarul írni azt nem tudom…) és látszott rajtuk az izgalom és a kíváncsiság!
A minap azt a bizonyos “büdi cumót” is megszagolták, amit épp a kukába vittem ki zsákba csomagolva. Gondolom mit gondolhattak akkor a kicsiről: “amilyen kicsi olyan büdös”…
Szerintem mindent egybevetve jól kijönnek majd egymással. Bár féltem kicsit Levit, mert Szuzi ugrálós nagyon, Bella meg pankrátor, lökdösődik…Emiatt tartok egy kicsit, de hátha majd gyengédebbek lesznek, ha eljön az ideje.
Pár napja csak kiálltam a kicsivel levegőzni, Szuzi már egyből a “nyakamba” volt, és a kicsi lába után kapdosott. Azt tudom, hogy bántani semmi képpen nem akarta, de ezt Levi még nem tudhatja…Nemsokra rá el is kezdett sírni, bár nem merem 100%-ig állítani, hogy ez Szuzi miatt lett volna. Na, de mindegy…A lényeg, hogy jó utón haladunk az ismerkedéssel. És jobb később, mint soha!
Az is pozitív, hogy mostanába már nagyobb rutinom van a kicsivel is, és az sem mellékes, hogy szüleim sokat segítenek etéren is, szóval még pár hét és szerintem Szuzi is és Bella is visszanyerik presztizshelyzetüket. És akkor már tényleg mindenki boldog lesz és elégedett!

Szerintem itt be is fejezem!
Joggal lehet kérdezni, hogy “Mi lett volna, ha még tudom mit és miről írjak?!”. Na igen! Bár nem tudom mennyi lényeg van ebben a monológban.
Ekkor jön az egyik mottóm:
“Imádok a semmiről beszélgetni. Ez az egyetlen téma, amit kicsit ismerek.” (Woody Alan)

Levi első napja itthon (5 naposan)

Levente Gábor

Ő az én kis babócám…Ha kicsit nagyobb lesz, talán közös képe is lesz a kuytákkal