Viselkedészavar – Szuzi lopós lett

Szuzikánk elkezdett lopni. (Talán nehéz gyerekkora volt :) )

Apportbolond Szuzikánk felvette azt a rossz szokást, hogy mindent a szájába vesz és odahozza hozzánk, hogy dobáljuk neki egy kicsit, mert ez jó játék.  Igen ám, de válogatás nélkül begyűjt mindent. A szárítóról az elérhető ruhákat, csavarhúzót, a fűnyíróhoz való damilt, sniccert (még jó, hogy a penge nem volt kiengedve), tehát mindent, ami mozdítható. Szuzinak meglátni és ellopni egy pillanat műve. Nem zavarja, hogy ott vagyunk és éppen dolgozunk valamit, amint lerakjuk ő felkapja, szalad vele egy kört, aztán jön, hogy játszunk egy kicsit. Ha olyankor lop, amikor nem vagyunk jelen, elviszi kedvenc pihenőjére, vagy a helyére. Elég szép gyűjteményt fel szokott halmozni. Az utóbbi napokban, ha valamit nem találok, Szuzinál kell keresnem.

Csak fiatal korára való tekintettel nem vettük még őrizetbe.  :) (Még óvodás korú)

Sajnos nehéz tetten érni. Ezért terápiás kezelést alkalmazunk. Most éppen úgy, hogy ha a lopott tárgyakat hurcibálja, rászólunk, leszidjuk, elvesszük tőle.  – Amit szívesen ide is ad. -  Ezután egyik kedvenc apportját eldobjuk és azzal játszunk egy kicsit.  Talán rájön: hiába lop el dolgokat, azzal nem fogunk játszani, csak leszidjuk, viszont ami az övé (eredetileg) az jó és azzal lehet játszani. (Pozitív megerősítés)

Nem tudom, beválik-e ez a módszer, ha valakinek van jobb ötlete, kérem írja le!  S.O.S.

A bűnös

Csak ne tudna ilyen bűnbánó képet vágni. :-)

Szuzi a Tisza-parton 2009, június 14-én

Szuzi a Tisza-parton 2009, június 14-én

Címkék: , ,

2 vélemény to “Viselkedészavar – Szuzi lopós lett”

  1. Hebimami Anna mondja:

    Jaj, de cuki. Szólj apunak az elnyűtt kerti, munkás kesztyűket adja Szuzinak. Biglinek a világon a legjobb játék. Olyan helyre kell tenni, hogy észre vegye, és el. Tök boldog lesz. Lehet cincálni, szétrágni, elásni – igen nálunk sokszor ki is ássák a kisidióták, és sarasan földesen rohangálnak vele.
    Sokat nőtt, hízott is legalább, vagy maradt a kis mini biglike?
    Puszi nektek

  2. beaglegirl mondja:

    Valamelyik nap fotózás lesz :) és felrakunk egy-két képet.

    A kesztyűket már rég ellopta. :) :)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.